A DUE pont akkora, mint egy nagy család, ahol a hallgató nemcsak egy Neptun Kód, hanem érték.
Az egyetemi évek gyorsan elszaladnak, és nagyon nem mindegy, hogyan telnek. Az oktatás mellett fontosak a hallgatói szolgáltatások és az is, hogy egy jó közösséghez tartozz. A DUE-n valóban családias a légkör. Azt is mondhatnánk, mindenki ismer mindenkit. A selmeci diákhagyományoknak köszönhetően a bajtársiasság nálunk alap.
(Vámosi Zoli)
Vámosi Zoltán, első éves mérnökinformatikus hallgató:
„ Gyermekkorom óta érdekel a média, a számítástechnika és az informatika világa. Amikor a középiskola alatt eldöntöttem, hogy továbbtanulok, én is utánanéztem a lehetőségeknek. Rövid keresés után rátaláltam a Dunaújvárosi Egyetem tv stúdióra. Ezután már nem volt kérdés hová fogok jelentkezni. A FOSZK-os képzési idő röpke két éve gyorsan elszállt, miközben egy jó kis közösségben tanulhattam a média világáról. Gyakorlati időmet az egyetem Kommunikációs Központjában töltöttem, ahol betekintést nyerhettem egy felsőoktatási intézmény pr-marketing munkájába. Szerencsére, azóta is részese vagyok a lelkes csapatnak.
Tanulmányaim közben megismerkedtem a selmeci diákhagyományokkal, a szakok eredetével. A hagyományőrzésnek köszönhetően olyan barátságokat kötöttem, amelyek remélem, örökké tartanak. A közösségnek köszönhetően, olyan kapcsolati rendszer részesei lehetünk, amelyek városokon és időn átívelnek. Voltam olyan szakestélyen mikor egy idősebb FIRMÁM bemutatkozott, és a következő pillanatban már együtt beszélgettünk egy jó sör társaságában. Korábban kissé gátlásosnak tartottam magam, és az ének sem volt a kedvencem, de ezen segítettek a hagyományaink. Már több mint 20 nótát sajátítottam el, és tömeg előtt sem jövök zavarba, ha beszélnem, előadnom, vagy esetleg nótáznom kell.
A televíziós műsorkészítő oklevelem átvétele után úgy gondoltam, jó lenne még tanulni valamit. Adta magát az ötlet, hogy jelentkezzek mérnökinformatikusnak. Az évnyitón már Rektor Úr is nagy mosollyal, és a hagyományos „Jó szerencsét!” köszöntéssel üdvözölt újra a hallgatók között. Jelenleg sikeresnek mondhatom az első évemet mérnökinformatikus jelöltként. Mivel régi-új gólyaként jöttem ismét az egyetemre így rengeteg tapasztalati előnnyel rendelkezem. Ezt felhasználva, próbálok segíteni társaimnak eligazodni az egyetemi élet területén.
A televíziózás mellet bővült a hobbijaim listája is. Több hallgató társamról kiderült érdeklődnek a 3D nyomtatás és a virtuális tér iránt. Sőt, még a robotika is szoba került egyes helyzetekben. Így, jelenleg egy kis csapattal az egyetemen kutatómunkát végzünk a 3D nyomtatás területén. Előadásokat tartunk, kiállításokon veszünk részt. Ezek azért is fontosak számunkra, mert öntevékeny módon gyarapítjuk saját, és az egyetem tudásbázisát. Nagy öröm, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a munkánkról, ami azt jelenti, hogy mindannyian jól döntöttünk, hogy a Dunaújvárosi Egyetemet választottuk! „