További 10%-kal nőtt a Dunaújvárosi Egyetemre felvett hallgatók száma a 2021-es időszakhoz képest.

2022. július 21-i ponthúzást követően láthatóvá vált, hogy a DUE a tavalyi sikereket tovább folytatva idén is szembetűnő növekedést ért el.

 

Az idei éveben 99 192 fő jelentkezett valamilyen egyetemre vagy főiskolára, melyből 73 805 jelentkező sikeresen felvételizett. A tavalyi évhez képest megközelítőleg 3000 diákkal kevesebben jelentkeztek országszerte, ezzel szemben a DUE a tavalyi évhez mérten is több új hallgatót köszönthet szeptembertől.

 

Számszerűsítve az alábbi 3 képzés volt a legnépszerűbb a 2022-es általános felvételi eljárás során. Első helyen a Szakoktató alapképzés foglal helyet, ahová 94-en nyertek felvételt. Másodikként a Gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek a legtöbben, pontosan 74 fő. Kiemelkedő még a Mérnökinformatika alapképzés, melyre 72 diák nyert felvételt. Mindezen képzések mellet a Televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzés és a Műszaki felsőoktatási szakképzés után is kiemelkedő érdeklődés figyelhető meg a jelentkezők száma alapján, hiszen közel kétszer annyian választották az előző évhez képest.

 

Érdekesség, hogy 2 év után újra elindul az Anyagmérnök alapképzés nappali tanrendben, továbbra is nagy sikernek örvendenek a mérnökinformatikai és a gépészeti képzések, valamint a Kommunikáció és médiatudomány és a Televíziós műsorkészítő szakok országos viszonylatban is helyt állnak.

 

Azok számára, akik nem kerültek be valamely képzésre, vagy nem adtak le jelentkezést idén februárban, lehetőség nyílik pótfelvételi jelentkezésre. Számukra online konzultációs napot rendez az egyetem 2022. július 28-án 17 órától a Microsoft Teams felületén keresztül, melyre az alábbi linken keresztül lehet majd becsatlakozni. https://www.facebook.com/events/802317391144575/?ref=newsfeed A program keretében interaktív formában kerülnek bemutatásra a választható képzések, a szakokat gondozó intézetek, az intézményi szolgáltatások és lehetőségek.

 

A számok jelzik, hogy a Dunaújvárosi Egyetem dinamikusan fejlődik és továbbra is népszerű képzéseket kínál.

 

 

 

Dunaújvárosi Egyetem

AZ EGYETEM, AHOL TÖBB LEHETSZ…

…mert
- kihozzuk belőled a maximumot
- partnernek tekintünk, veled együtt építjük a karriered
- nálunk a levelezős hallgatók különösen fontosak
- hiszünk Benned, partnernek tekintünk
- élvezheted egy modern egyetem minden előnyét (magas ösztöndíjak, megfizethető kollégium, nemzetközi campus)
- a mi diplománkkal jól fogsz keresni

-ha sportoló vagy , nálunk egyéni tanrenddel is tanulhatsz

Felvételi Információk

Telefon:

+36/25-551-177

E-mail:

felveteli@uniduna.hu

Cím:

2400 Dunaújváros,

Táncsics Mihály utca 1/A