Az EFOP-3.4.4-16-2017- 00022 azonosítószámú projekt megvalósításával a pályázat célja többek között a felsőoktatási intézmények számára a felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai szakok (MTMI) népszerűsítése volt. További általános cél a középfokú intézményeket látogató fiatalok képzettségi szintjének javítása ezáltal a felsőfokú végzettséghez történő jutás fokozása.
A Lányok Napja eseménysorozatba 2021-ben két alkalommal is becsatlakozott a Dunaújvárosi Egyetem. Tavasszal a pandémiás helyzet miatt csak online formátumban, ősszel azonban személyesen, a DUE Campusán volt lehetőségük a fiatal lányoknak részt venni az eseményen.
Az online eseményen alkalmával az érdeklődőknek lehetőségük volt kérdést feltenni oktatóink és munkatársaink felé, illetve információt gyűjteni az Egyetem képzéseivel kapcsolatban.
A személyes program természetesen több lehetőséget adott számukra. Az október 21-ei eseményt köszöntő beszéd nyitotta, majd ezt követően a résztvevők hallhattak az Egyetem képzéseiről, a hallgatói életről és bemutatásra került a DUE tudományos és kutatási élete is. Ezt követte egy kerekasztal beszélgetés, ahol a DUE kötelékébe tartozó kutató, oktató és munkatárs nők meséltek életükről és szakmai pályafutásukról, olyan területek is szóba kerültek, ami egy szokásos nyílt napon kevésbé vannak előtérbe, pl. hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a magánéletet, milyen egy férfias területen nőként helytállni stb.. Az esemény zárásaként Campus túrán vehettek részt a diáklányok, ahol még a hegesztést is kipróbálhatták.
Az érdeklődők az eseményeknek köszönhetően belátást nyerhettek a Dunaújvárosi Egyetem képzéseibe és lehetőségeibe!
A Lányok Napja a Dunaújvárosi Egyetemen az „EFOP-3.4.4- 16-2017- 00022 - MTMI SZAKOK NÉPSZERŰSÍTÉSE A DUNAÚJVÁROSI EGYETEMEN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN” projekt keretében valósult meg!