Az EFOP-3.4.4-16-2017- 00022 azonosítószámú projekt megvalósításával a pályázat célja többek között a felsőoktatási intézmények számára a felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai szakok (MTMI) népszerűsítése volt. További általános cél a középfokú intézményeket látogató fiatalok képzettségi szintjének javítása ezáltal a felsőfokú végzettséghez történő jutás fokozása.
A Dunaújvárosi Egyetem ingyenes Egyetemi Felkészítője egy olyan komplex szolgáltatáscsomagot kínált az érdeklődőknek - legyen középiskolás vagy már érettségizett jelentkező-, mely által tudatosan építhették karrierjüket az elengedhetetlen MTMI érettségi tárgyak területén. A cél az volt, hogy a felkészítőknek köszönhetően elősegítsék a megfelelő közép- vagy emeltszintű érettségi eredményeket, ezáltal lehetőségük nyíljon a felsősoktatásba jelentkezni.
Többféle érettségi felkészítő állt az érdeklődők rendelkezésére, akik vagy az érettségire való jobbfelkészülés reményében vagy éppen az újra érettségizés okán jelentkeztek a képzésekre.
A Dunaújvárosi Egyetemen 2017 és 2021 között az alábbi érettségi felkészítők által a jelentkezők rendelkezésére:
- Közép szintű matematika 1 és 2 érettségi felkészítő
- Közép és emelt szintű fizika érettségi felkészítő
- Közép és emelt szintű informatika érettségi felkészítő
A díjmentes felkészítők során a résztvevők jelenlétben vagy online/digitális kurzusokon keresztül összesen 60-60 órában tudtak felkészülni oktatóink segítségével az érettségire és az őszi odőszak pótérettségijére
A felkészítők az „EFOP-3.4.4- 16-2017- 00022 - MTMI SZAKOK NÉPSZERŰSÍTÉSE A DUNAÚJVÁROSI EGYETEMEN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN” projekt keretében valósultak meg!