Az EFOP-3.4.4-16-2017- 00022 azonosítószámú projekt megvalósításával a pályázat célja többek között a felsőoktatási intézmények számára a felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai szakok (MTMI) népszerűsítése volt. További általános cél a középfokú intézményeket látogató fiatalok képzettségi szintjének javítása ezáltal a felsőfokú végzettséghez történő jutás fokozása.
A pályázat keretein belül évre-évre, összesen négy alkalommal rendezték meg ezt az online versenyt a Dunaújvárosi Egyetemen a természettudományi terület népszerűsítésének érdekében.
A diákoknak három területen kellett megmutatniuk, hogy milyen kiemelkedő ismeretekkel rendelkeznek.
A feladatok összeállítása során kollégáink figyeltek rá, hogy a matematika, fizika és a kémia területén a fontos alapismereteket felhasználják a diákok a megoldás megtalálásához.
A vetélkedők minden évben teljes egészében online zajlottak le, az iskolából közösen tudtak internetes kapcsolaton keresztül részt venni rajtuk a versenyzők.
A csapatok 3 fővel versenyeztek, és munkájukat egy kapcsolattartó tanár vezette. A versenysorozattal közel 50 intézményt sikerült megszólítani.
A versenyre az általános iskolák 8. osztályos, míg a középiskolák 11-12. évfolyamos diákjainak jelentkezését várták. Az izgalmas és kihívásokkal teli versenyre az országból bárhonnan jelentkezhettek a lelkes tanulók.
Az online versenyek az „EFOP-3.4.4- 16-2017- 00022 - MTMI SZAKOK NÉPSZERŰSÍTÉSE A DUNAÚJVÁROSI EGYETEMEN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN” projekt keretében valósultak meg!