Ma éjfélig tudsz jelentkezni emelt szintű érettségi nélkül egyetemre!

Ha nincs emelt szintű érettségid, a Dunaújvárosi Egyetemen akkor is ott a helyed! Jelentkezz meg ma, ez az utolsó esély!

Ma éjfélkor zárul a 2021-es felvételi időszak, szóval aki még nem tette meg, annak a mai napon van az utolsó lehetősége leadni a jelentkezését.

Ha nincs emelt szintű érettségid, akkor sem kell aggódnod, hiszen a Dunaújvárosi Egyetemre anélkül is be tudsz kerülni.

Az MTMI képzések tekintetében vannak úgynevezett felsőoktatási szakképzések, röviden FOSZK képzések. Ezen képzésekhez 240 pont szükséges a bekerüléshez és két évig tart, amely után van lehetőség a tantárgyak befogadásával jelentkezni alapképzésre, így további 1,5-2 alatt diplomát lehet szerezni.

Az idén életbe lépett szabálynak köszönhetően pedig a FOSZK végzettség mellett nincs szükség emelt szintű érettségire az alapképzésre való bejutáshoz. Emellett a pontszámítás is módosult, hiszen a végzettség érdemjegye alapján kerül kiszámításra mindez.

Ha az informatikai vagy a mérnöki terület iránt érdeklődsz, akkor a Dunaújvárosi Egyetemen 3 FOSZK képzés közül tudsz választani:

  • Gazdaságinformatikus
  • Mérnökinformatikus
  • Műszaki (gépészeti specializáció)

 

Minden információ egy helyen! A 2021-es felvételiről tájékozódj ezen az oldalon!  

 

Dönts jól és válaszd a Dunaújvárosi Egyetemet! Ma van az utolsó lehetőség, le ne maradj!

Az„EFOP-3.4.4-16-2017-00022 MTMI szakok népszerűsítése a Dunaújvárosi Egyetemen és vonzáskörzetében” projekt támogatásával!

 

 

Dunaújvárosi Egyetem

AZ EGYETEM, AHOL TÖBB LEHETSZ…

…mert
- kihozzuk belőled a maximumot
- partnernek tekintünk, veled együtt építjük a karriered
- nálunk a levelezős hallgatók különösen fontosak
- hiszünk Benned, partnernek tekintünk
- élvezheted egy modern egyetem minden előnyét (magas ösztöndíjak, megfizethető kollégium, nemzetközi campus)
- a mi diplománkkal jól fogsz keresni

-ha sportoló vagy , nálunk egyéni tanrenddel is tanulhatsz

Felvételi Információk

Telefon:

+36/25-551-177

E-mail:

felveteli@uniduna.hu

Cím:

2400 Dunaújváros,

Táncsics Mihály utca 1/A