Online Tanulmányi Verseny Iskolásoknak

A Dunaújvárosi Egyetem tanulmányi versenyt rendez általános és középiskolás diákok számára 2020. szeptemberében!

Felhívjuk szíves figyelmüket a középiskolák és általános iskolák diákjainak, oktatóinak, tanáraiknak, hogy a Dunaújvárosi Egyetem online tanulmányi versenyre várja diákok jelentkezését.

Három témában, matematika, fizika, és kémia területen kell helyt állniuk a diákoknak teljesen online.

A feladatok kitöltési ideje maximum 120 perc.

A verseny első három helyezett csapata az oklevél mellett értékes díjakban részesül de minden résztvevő kap jutalmat.

A vetélkedő teljes egészében online verseny lesz, azaz minden résztvevő helyben, számítógéppel internetes kapcsolaton keresztül tud részt venni rajta. Három fős diák csapatok nevezését várjuk, valamint szükség lesz egy kapcsolattartó tanárra, aki a diákokat szervezi, illetve jelen lesz a verseny ideje alatt.

Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 15.

Jelentkezésért vagy bővebbi tájékoztatásért:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az EFOP - 3.4.4. 16-2017-00022 számú projekt támogatásával.

Dunaújvárosi Egyetem

AZ EGYETEM, AHOL TÖBB LEHETSZ…

…mert
- kihozzuk belőled a maximumot
- partnernek tekintünk, veled együtt építjük a karriered
- nálunk a levelezős hallgatók különösen fontosak
- hiszünk Benned, partnernek tekintünk
- élvezheted egy modern egyetem minden előnyét (magas ösztöndíjak, megfizethető kollégium, nemzetközi campus)
- a mi diplománkkal jól fogsz keresni

-ha sportoló vagy , nálunk egyéni tanrenddel is tanulhatsz

Felvételi Információk

Telefon:

+36/25-551-177

E-mail:

felveteli@uniduna.hu

Cím:

2400 Dunaújváros,

Táncsics Mihály utca 1/A