Már csak bő egy hetet kell várnotok, hogy kiderüljenek a 2020-as felvételi végleges ponthatárai. Múlt héten a dokumentumpótlási időszak is lezárult, ezért már azt is látjátok, hány pluszponttal számolhattok. Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát.
Forrás: eduline.hu
Az Eduline kalkulátorát egyszerű használni: először adjátok meg a tanulmányi eredményeiteket, majd írjátok be az érettségi eredményeiteket - eddig nem lesz gond, hiszen ezeket már jó ideje tudjátok.
Hogyha választott tantárgynak kémiát, fizikát, biológiát, földrajzot vagy természettudományt adtok meg, és 11. vagy a 12. évfolyamon már nem tanultátok ezeket, annak a két évnek az érdemjegyét kell beírnotok, amelyben utoljára voltak ilyen óráitok.
Az érettségi eredményeknél a harmadik oszlopban azt is jelölnötök kell, hogy melyik tárgyból tettetek emelt szintű vizsgát. Fontos, hogy többletpontot idén is csak akkor kaptok, ha legalább 45 százalékos eredményt értetek el az emelt szintű érettségin, a tárgy a kiválasztott szakon kötelező vagy választható, és a tárgyból szerzett emelt szintű érettségi alapján számolják az érettségi pontokat. Arról, hogy mi történik, ha a választott szakotokon feltétel az emelt szintű érettségi, de nem éritek el a 45%-ot, erről itt írt korábban az Eduline.
Majd jelöljétek meg az Eduline kalkulátorának negyedik oszlopában ("Választott") azt a két tárgyat, amelyek a kiválasztott szakon kötelező vagy választható érettségi tárgyak – ezeknek a listáját itt találjátok. Ez azért fontos, mert az 500-ból a "második" 200 pontot az így kiválasztott két érettségi tárgy százalékos eredményeiből számolják ki. Ez vonatkozik azokra is, akik például orvosi szakra jelentkeznek. Hiszen ezeken a képzéseken két olyan emelt szintű érettségi tárgyat is választani kell, amik nem szerepelnek a kötelezők között - pl. biológia, kémia vagy fizika.
Ezután következnek a többletpontok. Figyelem! Az Eduline kalkulátora nem tudja ellenőrizni, a kiválasztott egyetem kiválasztott képzésén adnak-e például többletpontot az OKJ-s szakképesítésért vagy a felsőoktatási szakképzés záróvizsgájáért (ez képzésenként eltérő lehet), ezért először nézzétek meg itt, hogy az adott szakon jár-e az eredményetekért pluszpont.
Ha különböző szakokra felvételiztek, érdemes külön-külön kalkulációkat végezni, hiszen elképzelhető, hogy más-más tantárgyak érettségi eredményét kell beszámítani. Illetve az is fontos, hogy a kalkulátort az alap- és osztatlan szakos felvételi szabályai szerint készítettük el, tehát ha felsőoktatási szakképzésre vagy mesterszakra jelentkeztek, akkor Felvi kalkulátorát érdemes használnotok.
A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb Eduline cikkeket itt találjátok.
A Dunaújvárosi Egyetem sikeres felvételit kíván!