Közeleg a határidő, az Eduline pedig megnézte, hogy milyen dokumentumoknak kell meglenni mindenképpen a felvételin, ha mesterszakra jelentkeztetek.
Forrás: eduline.hu
Már csak pár nap maradt július 9-ig, eddig van időtök minden dokumentumot feltölteni az e-felvételi rendszerbe. Ha mesterképzésre jelentkeztetek, akkor ugyanazok a szabályok és határidők vonatkoznak rátok is, mint akik alap-vagy osztatlan mesterképzésre jelentkeztek, tehát ugyanúgy be kell tartani őket.
Milyen dokumentumok kellenek?
Diploma
A diplomátok másolatával a mesterképzéshez szükséges alap- vagy osztatlan szak elvégzését igazoljátok.
Felsőfokú tanulmányok igazolása
A felsőfokú tanulmányaitok igazolására az alábbi dokumentumtípusok alkalmasak, ezek azonban felsőfokú végzettséget nem igazolnak.
- Leckekönyv, elektronikus leckekönyv: egyes felsőoktatási intézmények a mesterképzésre történő jelentkezés során a felsőfokú végzettséget igazoló okirat (oklevél) mellett vagy helyett (amennyiben az oklevelet még nem adták ki) bekérhetik az előző tanulmányaitok során vezetett leckekönyvet (indexet) is. Ebben félévek szerinti bontásban szerepelnek a tanult tárgyaitok és eredményeitek, illetve az átlagaitok és záróvizsga-bejegyzések. A leckekönyv nem igazol felsőfokú végzettséget.
- Oklevélmelléklet: az oklevélmellékletet a felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel egy időben bocsátja ki a felsőoktatási intézmény. Ez a dokumentum a tanulmányaitok egészéről ad számot, vagyis részletesen szerepelnek benne a tanult félévek, ezek tárgyai, eredményei és átlagai, a megszerzett kreditek, a felvett szakirányok és a záróvizsga eredménye is. Az oklevélmelléklet sem igazol felsőfokú végzettséget.
Középiskolai bizonyítvány
Osztatlan mesterképzésen lehetőség van tanulmányi pontok számítására (kivéve a művészet és művészetközvetítés képzési területek szakjain, a kapcsolódó osztatlan tanárképzésekben valamint az edző alapképzési szakon). Ehhez a középiskolai bizonyítványotok megfelelő oldalainak másolatát csatolni kell a jelentkezésetekhez.
Többletpontokat igazoló dokumentumok
A többletpontokat igazoló dokumentummásolatok benyújtása nem kötelező. Ezek hiánya vagy nem megfelelő benyújtása azonban azt eredményezi, hogy a nem kapjátok meg az ezen a jogcímen járó többletpontokat. Mesterképzések esetén csak akkor kapjátok meg a felsőoktatási intézmények által meghatározott többletpontokat, ha megfeleltek a többletpontot érő jogcím meghatározott feltételeinek és azt igazolni is tudjátok.
Egyes képzéseken kérhetnek munkatapasztalatot, gyakorlatot igazoló papírt. Ezt a munkáltatótól, gyakorlati helytől szerezhetitek be. Van, ahol önéletrajzot, motivációs levelet vagy a szakmai igazolását, esetleg orvosi igazolást is kérnek. Ezekről a követelményekről az egyetemeken kaphattok információt.
Tudtátok, hogy a pótfelvételin még jelentkezhettek hozzánk mesterképzésre? És azt, hogy ugyanezek a dokumentumok szükségesek?
Amennyiben kérdésetek lenne, írjátok meg nekünk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címekre!
A Dunaújvárosi Egyetem sikeres felvételit kíván mindenkinek!