Reméljük, senki nem felejtette el, hogy a sorrendmódosítás még mindig tart! Segítségképpen hoztunk Nektek három opciót, amely esetekben érdemes sorrendet módosítani és a DUE-t jelölni az első helyen!
- Ha az érettségi nem úgy sikerült, ahogy tervezted
Ebben az egyedülálló helyzetben előfordulhat mindenkivel, hogy az érettségi nem a tervezettek szerint sikerült és az első helyen választott szakra nem sikerült elég pontot összegyűjteni. A Dunaújvárosi Egyetem számos alapképzésére csupán 280 pontot kell szereznetek, amely kevesebb, mint más egyetemeken. Felsőoktatási Szakképzéseinkre pedig emelt szintű érettségi nélkül, már 240 ponttal bekerülhettek. A biztos bejutás mellett a biztos kollégiumot is biztosítjuk számodra. Ha Te is hasonló helyzetbe kerültél, akkor még van lehetőséged sorrendet változtatni és valamely alapképzésünket tenni az első helyre.
- Ha családias környezetben szeretnéd a tanulmányaidat folytatni
A Dunaújvárosi Egyetemen a hallgató nem csak egy NEPTUN kódot képvisel. Itt az oktatók és a munkatársak egyaránt azért tesznek nap mint nap, hogy a hallgatók sikerességét segítség, támogassák. Családias környezet jellemzi az Egyetemet, mely révén minden hallgatók maximális támogatásra számíthat tanulmányai során. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a lemorzsolódás nálunk mindössze 9%, mely országosan a legalacsonyabb. Mindemellett mi partnernek tekintünk és Veled együtt építjük a karriered.
- Ha szeretnéd a modern campus minden előnyét élvezni
Városunk modern egyetemi városrésszel rendelkezik a belváros szívében, melynek köszönhetően minden egyetemi épületet megtalálsz egy helyen. Köztük a kollégiumot is, mely az oktatási épületektől csupán 5 perc sétára található. A másik jó hír, hogy elsőéves hallgatók számára a szállás mindössze havi 5500 Forint az első 10 hónapban. Garantált a biztos bejutás, hiszen a 3 épületünk közel 600 férőhellyel rendelkezik. Nem elfelejtve azt sem, hogy a campus egész területén korlátlan WiFi szolgáltatást az egyetem hallgatói számára.
Mi hiszünk benne, hogy ez az az Egyetem, ahol több lehetsz!
Ha Téged is meggyőztünk, változtass sorrendet és jelöld a DUE-t az első helyen!